Elkezdett idegesíteni, hogy idegesít, ha nem vagy itt. Mert ez biztos jele annak, hogy ez már nemcsak kémia részemről. Menj el, nem akarlak többé látni! Ne mosolyogj rám, ne légy vicces, aranyos, kedves, okos, vonzó... nem akarom ezt. Nem tudom, mikor fúrtál magadnak helyet belém, biztos csak egy pillanatra fordítottam el a fejem, vagy rágyújtottam épp, vagy csukott szemmel kortyoltam egyet a sörömbe, nem tudom. Csak azt, hogy nem tetszik. Mert úgy vagy velem, hogy nem vagy velem. És azt hiszem, nem is akarsz. Csak szikrákat kapok el belőlünk és azt is csak ritkán, csak diszkréten. A legszomorúbb, hogy tudom, azt sem értenéd meg, amit most hablatyolok itt, szóval egyszer szeretném megfürdetni, átöltöztetni, beparfümözni a mondandóm és a kezedbe nyomni. Egyszer, majd, talán, de csak, hogy kitehesd a polcra és néha elmosolyodj rajta. Másra úgy sem lenne jó neked. Legalábbis most ezt hiszem. Aztán amilyen kiszámíthatatlan vagy, lehet, hogy holnap jössz, játszol és mindent viszel. Addig is próbálom nem túlzottan beleélni magam és realizálni, hogy mennyire nem illünk össze. Épp emiatt szeretem elhinni, hogy veled sem bírnám sokáig. Így nem zakatolsz annyit a fejemben. Ha pedig jössz holnap, hozz magaddal valamit,amit itthagyhatsz, hogy tudjam: vissza akarsz még jönni!

Ne mondj semmit. Elég, ha rám mosolyogsz. Elég, ha rám nézel. Úgy igazán. És ennyi pont elég. A szívemben maradsz és pont.

Hamarosan eljön az a nap, amikor már nem fogok emlékezni pontos vonásaira, arra a vadító illatra amit ő árasztott, arra a szenvedélyes tekintetre amitől annyira elolvadtam. Hamarosan elérek arra a pontra hogy nem érdekel mi történik vele, hogy kivel van és mit csinál, sem pedig az hogy vajon gondol-e rám ebben a pillanatban.Már nem várom hogy betoppan az ajtón és azt mondja hogy' szia édes, megjöttem'.És bár még hiányzik a csókja és az ölelése, de azthiszem továbbra is képes leszek nélküle élni.Túl tudom magam tenni rajta. Már nem félek attól hogy ha már túl teszem magam rajta, abban a percben felbukkan. Azt hiszem már ilyen szinten nem érdekel. És többé nem is fog.

Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő, mert csendbe burkol, ha azt hittem, felülmúlhatatlan, ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet, nos a csókja… a csókja nem is evilági. Bár szakértő nem vagyok, mivel csak néhány sráccal csókolóztam előtte, lefogadom, hogy egy ilyen csók, ez a tökéletes és páratlan csók csak egyszer akad egy életben.

Ti férfiak azt hiszitek, hogy mindent megengedhettek magatoknak, hogy az egész világ körülöttetek forog, és mindenki más csak selejt. Hát nehogy azt hidd. Akármikor összetöröm, kifacsarom a szívetek. Sosem leszek a céltáblátok.

Üres a szó, mondhat bármit .A szemedbe néz, s a lelked is fázik.

Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire, olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál, és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerűen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő, ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz, és a díler, aki korábban folyamatosan termelte benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert, amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelked is eladnád, ha még egyszer kapnál belőle. Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled, és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna. Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra, igazi csődtömeg vagy, igazság szerint te sem ismersz magadra. Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát, teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat.

A lelkében még mindig a magány fekete szele fúj.

A nők megérzik, ha egy férfi a szemükbe néz és másvalakit lát.

Nők a kalandban is szerelmet keresnek. A férfiak a szerelemben is kalandot.

Soha nem fakul a kép, amíg összeköt az emlék..

Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.

Ha valakit szeretsz, olyannak látod, akár egy angyalt. A mosolya bearanyozza a napod. Ez az érzés semmihez se fogható.

Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.

Úgy érzem elvesztem a messzeségben, s szívemet ott hagytam a
sötétségben. Keresem ki rabolta el tőlem, de arca csak homály a ködben.

Úgy megyünk egymás mellett mint két ismeretlen,egymásra sem nézünk, szemünk meg sem rebben,de a szívünkben mégis vérzünk,s az utca sarkáról mégis vissza nézünk.

A szerelem sorozatgyilkos, s mi mind ártatlan áldozatok vagyunk.

Manapság nemigazán találom a helyemet a világban. Már a nap sugarait látom,mikor rájövök hibáztam. Olykor nem kell más néha nem kell száz ígéret. Csak egyetlen csók,egy kósza ölekés mi megéget. Néha nem kell fül mi hallja ahogy ordítasz, néha nem hiányzik más csak egy kéz melyet megszoríthatsz

Te vagy az ébresztőm, Te vagy az altatóm, Te vagy az éjjelem, Te vagy a nappalom, Lefagy a világ, ziháltan szuszogok, Minden reggel, amikor buszozok. Oly egykedvűen nézel ki az ablakon Nem is tudod, hogy Te vagy a hajnalom. Te vagy a hajlamom, arcomra ül a pír, Ha összepillantunk, szívem magával nem bír.

Ismerős érzés? Mikor egész nap azt várod, mikor hív fel, vagy mikor ír neked.. csak vársz, de nem történik semmi.. és Te végig arra gondolsz, hogy biztosan nem tud, de az sosem fordul meg a fejedben, hogy esetleg nem akar...

Légy szíves, szelídíts meg engem! Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon, és én is egyetlen leszek a te számodra.

Tapasztalat - így becézzük tévedéseinket.

A barátság azok közé az érzelmek közé tartozik, amelyeket nem lehet szavakkal megfogalmazni. Számomra a barát olyan ember, aki megmondja az igazat, akkor is ha tudja, hogy fájni fog. Akkor is ha sejti, hogy ezer darabra fog tépni a mondandója - kimondja. Megvárja, míg darabjaimra hullok - aztán újra összerak. Aki, ha sírok, addig marad velem, míg nem nevetek a saját magam szerencsétlenségén. A legszebb dolog a barátságban pont az a dolog, ami leírhatatlan.. hogy van köztetek egy olyan kapocs, amit semmi sem szakíthat meg. Sem az idő, sem a halál.

Vannak unalmas emberek, vannak érdekesek, izgalmasak, és néha előfordul, hogy találkozol valakivel, aki káprázatos. Nincs ahhoz fogható, amikor ez megtörténik!

Ha csak egy órát élnél még, és csak egy telefonra lenne lehetőséged, kit hívnál fel, és mit mondanál neki? Na, és mire vársz még? Vágysz szeretetre? Szeress.

Valaki egyszer azt mondta, a bugyuta beszélgetés maximum akkor nyerhet értelmet, ha valaki különlegessel osztod meg. Remélem tudod, hogy veled akár a semmiről is tudnék beszélni amíg csak élünk.

Ilyenek a nők. Tizenötször eldobnak valamit, amiről azután, ha végképp elhagyták, rájönnek, hogy a legdrágább kincsük volt.

Mi közöm ehhez az egész felhajtáshoz, ami momentán az életem?

A boldogság egyik kulcsa: a rossz memória.

Ismerős helyzet? Egész végig azt állítod, makacsan, naívan, hogy te nem vagy bábu, te nem vagy porcelánbaba, akit csak úgy lekaphatnak a polcról, ha épp ahoz van kedvük. Te szabad ember vagy, azt csinálsz amit akarsz. Érző szívű, lelkű egyén, akinek igenis érzelmekre van szüksége. Csakhogy ez nem ilyen nagyon sok helyzetben. Lehet hogy még akkor is ezt mondod, amikor már nemhogy porcelánbabaként, de még rongybabaként sem kezelnek..

Jó lányként eltaszított, bizonyítani akartam, hogy mit veszít, álarcot húztam, rossz lány lettem...kellettem...miért?

Bármi is történjen ezen a világon, Érted a hét próbát ezerszer kiállom.

Ott akarok melletted lenni, mikor reggel van, csak nézni, mikor nyújtózol egy nagyot, ásítasz és félálomban megölelsz, s hozzám bújsz; mindezt ébren- éberen akarom végignézni. Majd kiszáradt száddal, gyengéden adsz egy puszit a homlokomra és a fülembe durmogsz, mint egy maci. Ott akarok lenni melletted, mikor kijössz a zuhany alól és vizes, félig pucér testeddel mögém állsz és a nyakamat puszilgatod, mikor én a kávét csinálom a reggeli zűrzavarban. Ott akarok lenni melletted és nézni, hogy miként nézel rám. Melletted akarok lenni, miközben a TV- ben agybutító műsorokat nézünk és hozzád bújni, akkor, amikor semmi dolgom sincs. Melletted akarok lenni, miközben nevetsz és együtt akarok veled nevetni és egymáson nevetni; egymás butaságán. Melletted akarok lenni minden este és reggel, melletted elaludni, hozzád bújni.

Azt akarod hogy bedobjam a törölközőt, és csak úgy engedjelek el? Nem. Nem teszem ezt. Mégpedig tudod miért? Azért, mert idáig is ezt tettem, annak ellenére, hogy azt hittem, hogy szeretem azt az adott embert. Most, hogy vagy nekem, tudom mit jelent igazán szeretni, és ugye te sem gondolod ezek után, hogy csak úgy hagylak kicsúszni a kezeim közül? Nem. Soha. Harcolok érted. A végsőkig.

Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát

Gondoltál már arra, hogy ha te nem lennél mennyivel unalmasabb lenne a világ? Például a barátaid számára. Mennyi át nem élt közös emlék, mennyi ismételhetetlen pillanat maradt volna ki. Hány pillantás, amit csak neked szántak, egy mosoly, amit soha nem fogsz elfelejteni. Egy szívből jövő kacagás, ami bearanyozta az egész napodat. Az első érintés, amit TŐLE kaptál, az első csók, első szál rózsa, közös délután, mikor a szikrázó napsütésből egyszerre csak nyári zivatar lett, és hazaszaladtatok a pulcsija alatt.. De ha nem élnél, nem gondolkodtál volna ezen se. Akkor semmi nem lenne. Ez számunkra elképzelhetetlen. S mikor úgy érzed, reménytelen a helyzet, ha senki nem szeret, ha legszívesebben meghalnál, vagy elsüllyednél, mintha nem is lettél volna, esetleg elmenekülnél a világ másik végébe, állj meg egy kicsit. Gondolj magadra. Aztán a családodra. RÁ. Majd a barátaidra. A világra. Egy évre. Egy hónapra. Egy napra. Egy órára. Egy Percre. Egy másodpercre. Majd nyisd ki a szemed. Látod? Felébredtél!
Ez a való világ. Innen nincs kiút. Itt már nem lehet felébredni. Nyitott szemmel kell járni, éjjel, nappal. Senkiben nem szabad megbízni. Még abban sem, aki azt mondja, hogy a legjobb barátod. Nem tudhatod, hogy mikor támad hátulról. Aki azt mondja, hogy szeret, talán igaz lehet. De akinél a szem beszél, az igazán érted él!

ez a szerelem lesz az életem.ez a szerelem lesz a végzetem.

Az álmok az évek ha eléggé szépek.nekem nem kell a drog hogy érezzem.hogy élek.

Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.

Néha a gyomrom kifordul már a szerelmes daloktól, de máskor én is azt üvöltöm neked teli torokból.

Olyat szeretnék veled, amit csak veled lehet, amit mással nem lehet, amit mással nem merek

Néztem, néztem, s olyan világosan tudtam, mint ahogyan tudom, meg fogok halni: jobban szerettem, mint bármit, amit valaha is láttam vagy elképzeltem a földön, vagy reméltem a földön túl.

Azért lettem ilyen beugatós forma, mert élvezem bazdmeg, hogy csípek, mint a torma.

Szemedbe nézek és teljesen elveszek, gondolataimban is csak Te létezel, a szád ízéért is meghalok, nem is kell nekem már más dolog, csak amit még tőled kaphatok.

Lehet, hogy te elég bátor és elég erős vagy hozzá, hogy nélkülem élj, ha úgy gondolod, hogy így a legjobb. De én sose bírnék ennyire önfeláldozó lenni. Nekem veled kell lennem. Csak így tudok élni.

Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam, belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem...Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem, mégsem féltettem, hagytam hogy szépen kimondjuk a búcsút és az álom véget érjen.

"Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen.

Nem rá tartozik, hogy nélküle csak tengődöm, hogy mellette, általa virulok ki.
Nem kötöm az orrára, hogy távolléte majdnem olyan szorongást kelt bennem,
mint a fogorvos várószobájában, ülő páciensben a rendelőből kiszűrődő hangok: a villanyfúró sivítása és a soros áldozat metsző sikolyai. Tiszta Hollywood ez az érzés.

Néha meg fognám az érzéseimet és kivágnám a picsába ...

Egyszerűen idióta a szervezetem, vagy annyira jól hazudok, hogy még én sem veszem észre, hogy mi nincs rendben...

Álomkép,hogy majd egyszer újra visszatérsz.

Amikor még szenvedéllyel öleltél,amikor még tiszta volt a szó.
Amikor még mindent bennem kerestél,és én voltam minden,ami jó...

most én játszom el ,hogy a rabod vagyok és én leszek a rossz aki hazudni fog.

Merni kéne minden lépést, kipróbálni minden érzést.

Mikor azt hitted, hogy túl vagy rajta, akkor megjelenik, kedves szavakkal illet, átölel és mikor elmegy, akkor te csak ennyit tudsz mondani: "megint mindent kezdhetek elölről".

Olyan nagyképűen, magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!

neked egy jó játék volt, ami nekem szerelem. neked csak egy jó vicc volt, ami nekem érzelem.

vicc ez az élet, mese habbal

Ez is csak álomkép, Ez is csak egy ócska vágy.