"Nem beszélek soha többé rólad,
Hadd higyjék, hogy elfeledtelek.
Hadd higyjék, hogy emlék vagy nekem,
S talán soha nem szerettelek!
Nem mondom már ki többé a neved,
S ha kérdeznek, csak halkan nevetek.
Ne tudja meg soha senki amíg élek,
Hogy e kacaj könnyet rejteget.
Este azért könnyet ejtek a párnámra,
S előszedem szép emlékedet,
Nagyon lassan csöpögnek a könnyek,
S elitatják a zsebkendőmet.
Reggel ismét felszárad a könnyem,
S ha kérdeznek, ismét csak nevetek...
Azért kicsit elfordulok tőlük, ne lássák a szemeimet.
Nem tudok én nélküled élni, magamban még most is nevetek,
De azért nekik nem mondom el, hogy téged soha el nem feledlek."