Milyen is vagyok? Néha ördög, néha angyal, Néha bevonnád arannyal, Néha szurok, meg toll kéne, Hogy azt kenjed a képére, Néha hívod, néha bánod, Hogy meglátta a napvilágot. Néha megtipor a lába, Néha büszkén nézel rája, Néha vonz, és néha taszít, Ragyogása néha vakít. Néha vár, és néha várat. Néha birtokolhatsz százat. Néha száz vesz birtokába, Néha csak egy ejt fogságba. Néha ostoba az arca, Néha ez csak álca rajta. Néha sír, és néha kacag, Néha boldog dalra fakad, Néha mérges, néha fáradt, Néha kincs a világnak. Néha átok, néha áldás. Néha csak egy néma kiáltás...

"Nem tudom leszünk-e egymásé, de az érzés, amit adsz Nekem, bent marad a szívemben, mintha itt lennél Mellettem...":)

"Megérzem, ha hiányzok neked,
S ha azt kívánod, bár ott lennék veled,
Megérzem, ha szíved szívemet várja,
Ha a fényes csillagokban az én arcom látja.
Hallom, ha éjjelente álmodba akarsz hívni,
S tudom, szerelmünkért ott is harcokat kell vívni.
Látom, mikor sírva felébredsz reggeleken,
S azt kérdezed: Miért nem vagy itt mellettem?!
Megérzem, ha valami bánt téged,
S mikor tehetelenül lelked téped,
Látom, mikor bánatosan elalszol éjjelente,
S hallom ahogy suttogod: Te vagy a legjobb az életemben..."

"Szeretlek, akkor is ha lelked sebesre karmolom,
S ha szíved apró darabokra marcangolom,
Szeretlek, akkor is ha könnybe borítom szemed,
S ha nem fogja féltő kezem kezed,
Szeretlek, akkor is ha akarat nélkül bántalak téged,
S ha szívem kínzó érzelmekkel téped,
Szeretlek, mert TE vagy a mindenem,
Ha nem lennél, nem lenne életem!"

„Hogy mit jelent hattyúnak lenni? Úgy siklani, mint az álom? Fenségesen a tó sima tükrén... És nem menni soha a partra. A szárazon, ahol az emberek járnak, ügyetlen a hattyú. Tán nevetséges is. Ha végigtotyog a parton akkor egy másik madárra hasonlít. Egy libára. Ott kell maradnia a tó tükrén. Némán, fehéren, fenségesen. Nem repülni, pedig madár. Egy dalt tudni, és nem énekelni. Egy életen át, mindhalálig. Emelt fő, hűvös közöny azok iránt, akik a partról bámulnak. És a dal? Soha...”

„Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyőzted. (...) Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani.”
~
„Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája, amit szabad és hirtelen támadt elhatározásomban adtam neki.”
~
„Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.”
~

„Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal.
Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.
A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velök.
Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.”

„Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól.
Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség.
Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.”

„Igen, az a helyzet, hogy pontosan az vagy nekem: a legtisztább heroin!”

"Ugye beengedsz, hogyha kopogok?
Ugye meghallgatsz, hogyha suttogok?
Ugye elhiszed, amit gondolok?
Ugye megtartasz, hogyha maradok?
Ugye elengedsz, hogyha indulok?"
~
"Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt."
~
„De mindig is így voltam ezzel. Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghezvittem, amit elhatároztam – és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt. Megesett, hogy ebbe a megkönnyebbülésbe némi kétségbeesés is vegyült,... De még ez is százszor jobb volt, mint tovább tétovázni a különféle lehetőségek között.”

"Ha bárkit meg akarsz tartani az életben, soha ne tartsd magától értetődőnek, hogy melletted van!"
~
"Azt mondják, hogy amikor megnövünk, mindent felrúgunk, amit addig mondtak. Lázadunk a világ ellen, amibe oly nehezen igyekeztek belenevelni minket a szüleink. A felnőtté válás része, hogy elszakítjuk a kötelékeinket. De nem hiszem, hogy csak ez az oka, szerintem akkor lázadunk, amikor rájövünk, hogy a szüleink semmivel sem tudnak többet a világról, mint mi. Nem tudnak minden választ. Lázadunk, amikor rájövünk, hogy végig hazudtak nekünk, és hogy a Mikulás nem is létezik."
~
"Szórakozz, amikor szórakozni akarsz, légy dühös, amikor dühös vagy, és sírj, amikor sírni akarsz. Amikor magadban tartod a fájdalmat és nevetésre kényszeríted magad, az árt meg a legjobban."

Amikor úgy érzed, hogy egy csodás érzés kerülget, akkor nem tudsz semmire sem figyelni, csak arra az egy emberre akit szeretsz. Minden percben várod hogy lásd, gyengéden átölelhesd, s elmondhasd neki, hogy mennyire odáig vagy érte! Viszont ha eljön az a perc, s kimondja hogy vége, sírva fakadsz, elvonulsz a titkos helyedre. Előveszed a régi fotókat, s könnyed rácseppen, nem tehetsz már semmit sem ellene. Nem tudsz nélküle meglenni, utoljára el kell menned hozzá, s egy utolsó csókot kérni, s azt mondani, a szívemben mindig velem leszel

Egy ilyen szép szerelem csak, egyszer adódik az életben. Ha elfordulsz, megtagadsz, akkor is az egyetlen maradsz. Nem kérek túl sokat csak, perceket és az édes mosolyodat. Várlak... Nem bánom mi volt, s van, csak bújnék hozzád, némán boldogan!

Fenn a fán és a fáról leesve, négykézláb diót keresve, almalopás és menekülés közben, lihegve,röhögve, kéz a kézben, jó veled. Színházban, templomban, moziban, boltban, az utcákon és a kék alagútban, taxiban, biciklin, mezítláb porban izzadva, fázva, jóban-rosszban, jó veled. Ezt én mondom, akinek elhiheted, aki tudja hogy milyen volt nélküled. A folyóparton, térdig a vízben, a víz alatt vagy a víz fölött éppen, a híd alatt mikor szegények leszünk. A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk. Jó veled. Ezt én mondom, akinek elhiheted, aki tudja hogy milyen volt nélküledMert a szerelmem voltál,a szerelmem vagyA szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy. Munka előtt és munka helyett, mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet öntessz, gömbölyödve és félig kinyúlva, évek óta és évek múlva. Jó veled. Csőbe húzva, esőben, hóban, sírva vigadva, nyakig a bajban, álmodozva úgy lassan szépen, akkor is ha nem szeretsz éppen. Jó veled♥♥♥

Van olyan az életben, hogy nem tudjuk, mi köt egy emberhez. Csak azt érezzük, jobb vele, mint nélküle.

-Szeretlek!
-Mi..Mi..Mit mondtál?
-Sze-ret-lek!
-De te nem szerethetsz engem.
-És mért nem?
-Mert te bármilyen lányt megkaphatsz, szépet és jót.
-De nekem, te vagy a legszebb, és te vagy a legjobb.

Ki kellett volna nyitnod a szemed és meglátni hogy bolondultam érted

A szivárványon túl is Te vagy az álmomban.

"Téged látlak a felkelő napban,
A te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben,
Egy fényes napsugárban, egy hűvös esőcseppben.
Te vagy a falevél, mit felkap a szél,
Te vagy a szél, mi arcomhoz ér.
Ott vagy egy dalban, egy névben, egy hangban,
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak, mikor felnyílik a szemem,
S ha álomba merülök, újra te vagy velem.
Mindig közel vagy, mégis oly távol,
Én tudom egyedül, hogy mennyire hiányzol!"

*
"Átkozott a perc, mikor megismertelek,
Átkozott a lét, mert terveztem veled.
Átkozott a csók, mely ily nyomot hagyott,
Átkozott a lelkem, mégis a tied vagyok."

*
"Néha úgy érzem, hogy menekülni kéne,
Az élet nem számít, csak legyen már vége.
A fájdalom egy börtön, a mélyén én a túsz,
Ugranék a mélybe, de valaki visszahúz!"

*
"Nálam egy boldog óra ritka vendég,
Mintha minden földi jóból kitagadva lennék.
Életemben nem volt még egy boldog percem,
Mert virágot mindig csak másnak szedtem."

"Ébredés vagyok és felébresztelek.
Tévedés vagyok, de sosem tévedek.
Álmodás vagyok és rólad álmodom.
Látomás vagyok, de szemed mégsem láthatom.
Félelem vagyok, ezért féltelek.
Értelem vagyok, s mindent érthetek.
De bánat is vagyok, ezért szomorkodom,
Ha a bánatok nagyok, magamban hordozom.
Sötétség leszek és nem világítok,
A csillagfényes égbolt sem lesz már titok.
De ha szellő lehetnék, amely lágyan simogat,
Nem lenne nálam boldogabb!"

"Ne higyj nekem, ha mosolyogni látsz,
Lehet, hogy a lelkem csupa gyász.
Ne higyj nekem, ha a lelkem felkacag,
Hátha némán dúl szívemben a harag.
Ne higyj nekem, ha hozzád simulok,
Lehet, hogy éppen másra gondolok.
Ne higyj nekem, ha várlak örömmel,
Lehet, hogy a másik nem is oly régen ment el.
Ne higyj nekem, hogy érted ver a szívem,
Hisz nélküled is ver szüntelen.
Ne higyj nekem, ha hazudnom kénytelen,
Hisz nő vagyok, s nincs más fegyverem."

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.

- Kérlek maradj velem!
- Maradjak veled? Minek? Nézd meg, máris veszekszünk!
- Mindig ezt csináltuk! Veszekszünk! Te néha arrogáns gazembernek nevezel, én meg téged néha hisztis csajnak. Mert az vagy. Az idő legnagyobb részében. Én nem félek attól, hogy megsértelek. Mert két másodperc alatt túlteszed magad rajta, és ismét hisztizel.
- Hát akkor?
- Nem lesz könnyű! Iszonyú nehéz lesz! Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged! Mindenestül, örökre, együtt minden nap!

Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.

Őrült vagyok. Igen, ez a legmegfelelőbb tényező rám nézve. Feledni kellene a múltam, ha nem úgy akarok élni, mint egy gyűrött felmosórongy. De ösztönösen előidézem őket, még ha nem is emlékszem rájuk. Újra meghallgatom azokat a zenéket, amelyeket akkor szerettem, újra megnézem a régi képeket, és azon elmélkedem, vajon az, ami engem ennyire megvisel, őket is megviseli?

Te hogy gondolod ezt? Én nagyon bonyolult és problémás csaj vagyok… meg hisztis, féltékeny, és lökött. De nagyon tudok szeretni, és ha valakit szeretek, azt örökké szeretem. Csak van, akinek nem elég, ami én vagyok… de ez van, magamnál nem tudok, és nem is akarok se több, se kevesebb lenni. Én így gondolom, innentől rád van bízva, hogy megéri-e..
- Bonyolult? Megfejtelek. Problémás? Megoldjuk majd együtt. Hisztis? Felvidítalak! Féltékeny? Rám nem kell.. Lökött? Sose árt. Tudsz szeretni? Legjobb. És sokáig? Akkor még jobb! Nem vagy elég? Nekem totálisan elég vagy és nem kell több, mert te megadsz mindent! Rám van bízva? Akkor összejövünk előbb utóbb... Megteszi ez egy válasznak?

Van egy pont ami különlegesebb mint bármi körülötted. Érted ezt a pontot, de nem tudod felfogni hogy következhetett be. Hasonlít ahhoz a mindent elsöprő szerelemhez. Érzed, hogy felemel és minél többre sarkal. Tudod ha vele vagy biztonságban vagy. Bármit feladnál érte de nem teheted mert többet jelent neked mint egy szerelem.Nem mondod el mit érzel hogy talán több mint egy barát mert nem szeretnéd tönkretenni a kapcsolatotokat.Ez így tökéletes hiszen a varázs mindig megmarad. Mint a beteljesületlen szerelemnél. Sohasem érhet véget.

Ha szeretsz valakit, tiszta szívből, akkor sohasem felejted el. Nem számít mi történt, mennyi idő telt el, szeretni fogod. Úgy érzed túlléptél, hogy többé már nincs rá szükséged, a szívedben mégis úgy őrzöd az emlékét, mint életed tavasza. S egyszer, ha szembejön veled, rád mosolyog, s életedről kérdez, csak annyit tudnál felelni: hiányos... Mert este, mikor lefekszel, párnádra hajtod fejed, elindul a kisfilm, peregnek az emlékek és a könnycseppek. Mindig is szeretni fogod, történjen bármi..

A lány, aki sebezhetetlennek tűnt, megtört. A lány, aki annyira erősnek látszott, összeomlott. A lány, aki mindig nevetett, most zokogott; aki sosem hagyta abba a próbálkozást, most végleg feladta..

- Miért kell mindig abban a pillanatban elmenned, amikor legjobban szeretném, hogy maradj?
- Mert akkor szeretnél leginkább megtartani valamit, amikor legbiztosabb vagy benne, hogy elveszíted.

Rejtsd el az arcod mindig, ne lássák, hogy nevetsz, ne lássák hogy sírsz, ne lássák hogy szeretsz.

...Hol vannak az álmok, mikért sokszor tűzbe mentem
Hová tűntek el, mondd meg, hol rontottam el
Nem találtam hibát, pedig átnéztem ezerszer a leckét,
Nem tudtam, hogy ki lát meg, hogy kinek veszem el a kedvét
Hamar felejtettem, mégis a múlt, mint legót szedett szét
Apró darabokra, így lettem gyermek játéka...

Képek vannak bennem, amiket Te alkottál velem. Ujjaid köré ékelődött remegő kezem. Akarom még, el nem engedem.

"Nem beszélek soha többé rólad,
Hadd higyjék, hogy elfeledtelek.
Hadd higyjék, hogy emlék vagy nekem,
S talán soha nem szerettelek!
Nem mondom már ki többé a neved,
S ha kérdeznek, csak halkan nevetek.
Ne tudja meg soha senki amíg élek,
Hogy e kacaj könnyet rejteget.
Este azért könnyet ejtek a párnámra,
S előszedem szép emlékedet,
Nagyon lassan csöpögnek a könnyek,
S elitatják a zsebkendőmet.
Reggel ismét felszárad a könnyem,
S ha kérdeznek, ismét csak nevetek...
Azért kicsit elfordulok tőlük, ne lássák a szemeimet.
Nem tudok én nélküled élni, magamban még most is nevetek,
De azért nekik nem mondom el, hogy téged soha el nem feledlek."

Tudod mi a bánat?

Valakire várni, aki nem jönn többé,
Elmenni onnan, ahol boldog lennél.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, mit nem lehet elérni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, melyek már megfakultak.
Hideg búcsúzáskor egy csókot feldúlni.
Mással látni meg őt, s visszafordulni.
Kacagni boldogan hideg lemondással,
Hazamenni sírva könnyes zokogással.
Otthon átvergődni hosszú éjszakákat,
S imádkozni, hogy ő soha meg ne tudja, hogy mi is az, hogy BÁNAT!"

"Ha messze jársz majd tőlem, mert ez lesz a sorsod,
Ha küldetésed súlyát nehéz szívvel hordod,
Gondolj rám az este, ha a tűz leégett,
Ígérem az útról visszavárlak téged.
Ha egymástól távol járjuk a világot,
Ellenfelek űznek, kísérnek barátok.
Valahol a zajban vetek majd ágyat,
Ahová a végén téged visszavárlak."

~
"Ha megbántad volna, amit velem tettél,
Hogy elmentél tőlem, hogy másé lettél,
Ne gyere majd vissza, ha írom, hogy várlak,
Hisz úgy szeretni, mint régen, nem tudnálak.
Ha egyszer a múltat sírva visszavágyam,
Nem téged siratlak, csak a boldogságom!"

~
"Boldog, kinek nincs semmiféle vágya,
Boldog, kinek nincsen megsiratott álma.
Boldog, ki tud bánatot feledni,
De az a legboldogabb, ki nem tud szeretni!"

~
"Nem kívánhatom, hogy engem szeress,
Hogy fájdalmadban engem emlegess.
Én nem leszek más, csak egy jó barát,
Aki mással él, közben téged imád."

~
"Fiatal vagyok a halálhoz, de túl késő, hogy éljek. Gyenge vagyok, hogy gyűlöljek, elég bátor, hogy féljek! Börtön a test, de mégis szabadon szállhat a lélek, én inkább meghalok, minthogy éljek!"

~
"Késő már a szerelem, késő már a bánat,
Hiába is üzengetek, nem sírok utánad.
Mert én már csak olyan vagyok, mint a nyári szellő,
Amely elszáll, vissza soha nem jő."

~
"Te nem tudhatod milyen, ha igazán szeretsz,
Ha valakit egy életen át soha nem feledsz.
Ha minden egyes nap végén az emlékével fekszel,
És másnap reggel újra csak rágondolva kelsz fel.
Te nem tudhatod milyen is az érzéstől elégni,
Minden egyes nap csupán viszonzást remélni.
Te nem tudhatod milyen az: csakis érte élni,
S milyen rossz állandóan csalódástól félni."

~

Szeretlek... Könnyű kimondani, Kár, hogy nem tudtad végig gondolni, mit is mondtál ezzel nekem, most miattad könnyes mind két szemem...Szeretlek... Azt hittem tényleg így gondoltad, hogy őszintén, tiszta szívvel mondtad, de becsaptál rútul, aljas módon! S várom, hogy a holnap enyhülést hozzon... Szeretlek... Neked ez semmit nem jelent, hisz könnyen elengedtél egy szerelmes kezet, nem fogtad örökké, ahogy szavaid ígérték, Mik egy naiv lány szívét, darabokra törték... Szeretlek... Miért mondtad ezt nekem?Hisz tudtad, hogy nem leszel sokáig velem, Tudtad jól, hogy hazugság az, mit suttog ajkad, cseppnyi megbánást sem látok rajtad... Szeretlek... Ezzel a szóval boldoggá tettél, de nem tudtam, hogy immár hazug ember lettél! Hittem, hogy életem majd szép lesz veled, De csak keserűségem köszönhetem neked... Szeretlek... Bíztam benne, hogy így is marad, de szemed máson gyorsan megakadt, engem, mint egyszerű játékot, eldobtál, hogy mit okozol ezzel? Bele se gondoltál...

"Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel,
nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj."

"Minden megtudható egy emberről,a jelene ,a múltja,a jövője,tán a fontosabb titkai is-csak az nem,hogy mitől lát benne csodát egy másik.Hol rejlik benne a reménynek az a megtestesülése,amitől egy léleknek egyszer csak érdemes lesz élni."

"Vonalat kell húznod önmagad és a világ közt. Mások csak zűrbe kevernek. Minden a vonalakról szól. Vonalakat húzgálunk mindenütt, és imádkozunk, hogy senki ne lépje át őket. De van egy pár vonal, amelyeket túlságosan is veszélyes átlépni. Egy dolgot tudok: ha vállalod a kockázatot, a kilátás a túloldalról káprázatos."

"Azt hiszem, az életem olyan mint egy elkoptatott közhely. "A lány, aki annyira szerelmes volt, mégsem viszonozták.." Ez lennék én. De én nem akarok a hősnő lenni egy tragikus szerelmi történetben! Csak egy hétköznapi lány szeretnék lenni, aki szeret, és akit szeretnek.."

"Lehet hogy nem fog verseket írni hozzád, lehet hogy nem fog minden egyes pillanatban rád gondolni, de neked adta lényének egy részét - azt a részt, amiről ő is tudja, hogy összetörheted"

Fáj létezni,
fáj kérdezni,
fáj várni,
fáj látni,
fáj hallani,
fáj maradni,
fáj elmenni,
fáj búcsúzni.
Fáj az élet,
mocskosul fáj.

...Mert még regékbe sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.

Mellemben a lüktetés
Bosszúra éhes,
Kiben van még büszkeség
Az mindenre képes

Minek szenvedni, ha nevetni is lehet? Minek sírni, ha nem szeret, akit szeretsz? Hisz ő csak egy, a sok másik közül, egy, akit könnyen elfeledni nem sikerül. De erős vagy, és neked menni fog, Tudnod kell magadról, hogy kibírod! Nevess a fájdalmon, hisz nevetni jó, éld az életed, légy vigyorgó kismanó! Egy kismanó, aki a fájdalmat nem ismeri, megtanult nevetni, és boldogan élni..

Eljátsszuk az életet, csak vígjáték a létünk, hibáztunk, mikor egymás életébe léptünk ..

Már nem akarom felmosni a padlóról a könnyeket, már nem akarom felemelni az eldobott köveket, már nem akarom látni arcod álmaimban. Felébredek… Már nem akarom nélküled az utcát járni. Letérdelek… Már nem akarom. Nem vagy itt és én nélküled nem vagyok. Már nem akarom emléked, elengedlek s meghalok…